Mi történt? BMVF – 5. rész – TOPSEC VAGY PROSTEP?

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke 2020. november 13-án a járványügyi intézkedések leple alatt lecserélte az önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő Békés Megyei Vállalkozási és Fejlesztési Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának jelentős részét és a felügyelő bizottság elnökévé Varga Gusztávot nevezte ki. Azt a Varga Gusztávot, aki még idén szeptemberben is „az ötvenes évek stílusában ajnározta Simonka Györgyöt„, azt a Varga Gusztávot, aki boldogan mosolygott az akkor már vádemelés alatt álló Simonka György mellett, miközben ugyanaz a szervezet ugyanolyan kitüntetésben részesítette őket, ahogyan kitüntettek sok más, Simonka köreihez köthető embert is (pl. Krisztován Annát vagy Ruck Mártont). Hogy ez miért problémás sokszorosan is, azt próbáljuk meg jelen sorozatunkban bemutatni.

TLDR, avagy rövid összefoglaló

A Békés Megyei Önkormányzat cégénél, a BMVF Kft-nél egy olyan cég nyert egy közbeszerzésen egy alig megfogható projektre több, mint 15 millió forintot, ami lényegében testvére (azonos tulaj, azonos székhely, azonos ajtó) a TOPSEC Kft-nek. A TOPSEC volt az a cég, amelyik gennyesre kereste magát azokon az EFOP-os egészségnapokon, amelyek miatt a Minisztérium elkaszálta a projektet és ami miatt több dél-békési önkormányzatnak tíz-, sőt, egyes esetben százmilliókat kell visszafizetnie. A TOPSEC baromira jól járt, cserébe van olyan önkormányzat, ami emiatt csődközelbe került. És természetesen a TOPSEC is nagyon szeretett Simonka-közeli emberekkel (pl. Lászk Nikolettel) együttdolgozni.

TOPSEC vagy PROSTEP?

Sorozatunk 5. részében egy olyan közbeszerzést fogunk megtekinteni, amelyen a Simonkához köthető Topsec Kft. nyert több, mint 15 millió forint értékben. Elnézést, összekevertem. A Prostep Kft. nyerte a közbeszerzést. De a Topsec és a Prostep annyira egyforma! Nem hiszel nekem? Bebizonyítom.

A Topsec Kft. tulajdonosa Szabó Pál, a cég székhelye 1088 Budapest, Múzeum utca 5. fszt. 5..

A Prostep Kft. tulajdonosa Szabó Pál, a cég székhelye 1088 Budapest, Múzeum utca 5. fszt. 5.

Öhm, azt hiszem ez a bizonyítás meg is történt, ennyi.

A két cég cégtáblája ugyanazon az ajtón. Fotó: HGYxFI
A két cég cégtáblája ugyanazon az ajtón. Fotó: HGYxFI

A két cég cégtáblája ugyanazon az ajtón. Fotó: HGYxFI

A Topsec Informatikai és Oktatási Kft. onnan lehet ismerős a politikai iránt érdeklődőknek, hogy ez a cég nyerte szénné magát az azóta már szabálytalansági eljárásban elmarasztalt egészségnapos EFOP-pályázatban. Erről írta meg a 168 óra, hogy a közbeszerzési nyertes Topsec a rivális (és szintén Simonkához köthető) Jövő Építők TDM taglistájából igazolt „szakértőket”, a Simonka szűkebb köréhez tartozó Mentor Menedzsmentes Lászk Nikolettet és a szintén Mentor Menedzsmentes, Simonka-közeli Kraszkó Mihályt. Lászk Nikolett egyébként a Fideszes, 2014-ig pusztaottlakai önkormányzati képviselő Lászk Aranka testvére, Kraszkó pedig maga próbálkozott a Fidesz színeiben bejutni a medgyesegyházi képviselőtestületbe, de az összekapart 14%-kal csúnyán elhasalt.

Szóval a Prostep húzta be a „Foglalkoztatási paktum Békés megyében” nevű projekt „Békés megyei vállalkozások képzési igényeit összegyűjtő szükségletfelmérése, valamint e-learninges, távoktatás, illetve blended formában elérhető képzési programok és tartalmak kifejlesztése” tárgyú közbeszerzést több, mint 15 millió forint értékben.

Mit tartalmazott a közbeszerzés?

A közbeszerzés elsősorban „soft” jellegű feladatokra vonatkozott: képzések tartása, kérdőívek készítése. Bár az ilyen jellegű feladatok valóban jelentős segítséget tudnak nyújtani és nagyon értékesek tudnak lenni, de csak akkor, ha jól vannak megcsinálva. Ugyanakkor pont az ilyen jellegű feladatok azok, amelyeket technikailag ki lehet pipálni úgy is, hogy abba érdemi munkabefektetés nem történik és érdemi értékteremtésre is alkalmatlan.

A Prostep feladatai a következőek voltak:

– Békés megyei vállalkozások képzési igényeinek felmérése

– Kérdőívterv elkészítése

– legalább 50, Békés megyei kisvállalkozás felkeresése

– Fejlesztési terv kidolgozása kiemelten az alábbiakra:

– Vezetői képességek

– Informatika a vállalkozások mindennapjaiban

– A marketing modern eszközeinek bemutatása

Ha ezek megvannak, a Simonkához köthető Prostep ezeknek a megvalósulását kérdőívtervvel, a kitöltött kérdőívekkel, és a fejlesztési tervvel tudja igazolni. Ezt követően a dolga a képzési program és a képzési tartalmak teljes körű elkészítése. A képzési program 18 óra e-learninget és 2 óra személyes oktatást tartalmaz.

Az e-learning anyagoknak a fenntartási ideje 2021. január 31., ami azt jelenti, hogy elérhetőnek kellene lennie. Hiába kerestem, nem találtam sehol, annak ellenére, hogy magának a képzésnek a témája a jó céges weblap fejlesztése is (ami azért vicces, mert magának a Békés Megyei Vállalkozási- és Fejlesztési Nonprofit Kft.-nek nincsen weblapja), és a keresőoptimalizálás is. Az egyik verzió, hogy hiába szólt a képzés többek között weblapfejlesztésről és keresőoptimalizálásról, ők saját magukat sikerült úgy lekeresőoptimalizálni, hogy még tudatos kereséssel sem találhatóak meg, vagy pedig a fenntartás azt jelenti, hogy maga Békés Megyei Vállalkozási- és Fejlesztési Nonprofit Kft. kell tudjon rendelkezni a dologgal, de ez nem feltétlenül jelent nyilvános elérést. Ez esetben ez egy rendkívül hülye és felelőtlen üzleti döntés, mert mi értelme egy olyan fenntartási időnek, hogy a fiókban legyen a képzési anyag porosodva érdemi reklámozás vagy elérhetőség nélkül. Ez így ebben a formában akárhogyan nézem, a pályázati pénz elherdálása, minimum hatékonyságot mellőző felhasználása.

Mi fog most történni?

A mai napon bekértem a BMVF Kft.-től az összes kérdőívet, eredményt, fejlesztési- és képzési tervet, valamint hozzáférést kértem az e-learninges anyaghoz. Ha a felügyelőbizottság tagjainak fontos, hogy a Békés Megyei Önkormányzat – azaz a Békés megyei emberek – 100%-os tulajdonában álló cég hogyan gazdálkodott a rá bízott erőforrásokkal, akkor hasonlóan tesznek. És elkezdik átnyálazni az összes szerződést, amit a BMVF Kft. valaha kötött. A nagy kérdés, hogy vajon várhatunk-e ilyet a Simonka leghűségesebb katonájaként ismert Varga Gusztáv által vezetett felügyelőbizottságtól.

Ha te sem bízol abban, hogy a Varga Gusztáv által vezetett felügyelőbizottság kellő alapossággal fog eljárni, akkor írd alá petíciónkat a felügyelőbizottság visszahívásáról. Itt tudod megtenni: https://peticiok.momentum.hu/hivjak-vissza-varga-gusztavot

Sorozatunk korábbi részeit itt találod:

Mi történt? BMVF – 1. rész – Alapok

Mi történt? BMVF – 2. rész – Ügyvezetők

Mi történt? BMVF – 3. rész – Felügyelőbizottsági tagok

Mi történt? BMVF – 4. rész – Könyvvizsgálat

Leave a Reply

Your email address will not be published.