Gondolkoztál már azon, hogy mitől függ, hogy mennyi az elérhető kereset egy-egy foglalkozásban? És azon, hogy mitől kellene függenie? Mai bejegyzésemben ennek fogok mélyebben utánajárni.

Meggyőződésem szerint meglehetősen sok dolognak kellene hatással lennie arra, hogy egy-egy munkával milyen összeget lehet elérni. És azt állítom, hogy ezek nagyon ritkán vannak hatással a valóságra.

Létrehozott pénzügyi érték

Fotó: Unsplash – National Cancer Institute

Az egyik olyan dolog, amelynek mindenképpen hatással kellene, hogy legyen arra, hogy egy-egy foglalkozásban mennyit lehet keresni, az az, hogy az adott foglalkozással adott idő alatt, adott energiabefektetéssel mennyi értéket tudunk létrehozni. Egy tanár – foglalkozásából adódóan – magasabb pénzügyi értéket fog 8 óra alatt létrehozni, mint egy árufeltöltő. Nagyon durva, szinte barbár módon történő leegyszerűsítéssel az árufeltöltő által létrehozott érték mindaz a pénz lesz, amit azért hagytak az üzletben a vásárlók, mert az üres polcok látványa miatt nem fordultak ki vásárlás nélkül az üzletből. A tanár által létrehozott érték mindaz a jövedelem lesz, amit a diákjai azért tudtak megkeresni – és segélyként nem felvenni – mert nem iskolai végzettség nélkül léptek be a munka világába.

Jól látjuk – pont a tanárok fizetésén – hogy ma Magyarországon a létrehozott érték nem áll kapcsolatban a fizetéssel. Pedig a tanárok fizetése elsöprő többségben egy szereplőn múlik: az államon!

Veszélyesség

Fotó: Unsplash / Timothy Eberly

Minden szakmában érhet minket – akár súlyos – baleset. Olyan baleset, amely az életünket követelheti, vagy éppen élethosszig tartó károkat okozhat. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy vannak foglalkozások, amelyekben a súlyos, életet kockáztató balesetek esélye lényegesen magasabb, mint más foglalkozásokban. Bányásznak, buszsofőrnek, ipari alpinistának vagy ácsnak lenni veszélyesebb, mint könyvelőnek, ügyfélszolgálatosnak vagy recepciósnak. Ezt a veszélyt tükröznie kellene a fizetésnek is. Egyes állásokban ez megvalósul, például azért az ipari alpinisták fizetésén felfedezhető, de a buszsofőrökén már nem.

Anyagi felelősség

Amikor 300 ember állása – és ezáltal 300 család megélhetése függ a te munkádtól – mert mondjuk ügyvezető vagy, annak látszódnia kell a fizetéseden. Ez többnyire azért megvalósul.

Fenntartható karrier

Fotó: Unsplash/Rendiansyah

Ami a fenntartható karrierrel történik, talán az a legszürreálisabb – különösen ebben az országban. Számtalan munka van, amit nem lehet nyugdíjazásig űzni, mégis mindenkinek kizárólag az élsportolók jutnak eszükbe. Pedig jónéhány olyan foglalkozás van, amit nem lehet nagyon komoly károk nélkül nyugdíjig csinálni. Ezek olyan munkák, amelyeket az ember jó eséllyel nem tud az elvárható munkaminőségben végrehajtani mondjuk 60 évesen. Ide tartoznak az élsportolók mellett például a rendőrség terepen szolgálatot teljesítő tagjai, vagy éppen a mentősök. 60 évesen fog egy kocsmai pillangókéses kocsmai verekedést megszakítani? 60 évesen fogja a 120 kilós beteget lehozni a 4. emeltről? Az élsportolóknál ennek az anyagi kompenzálása megtörténik, és az ő esetükben hangsúly is van azon, hogy a visszavonulásuk után milyen lesz az életük. A megfelelő anyagi kompenzálás más szakmáknál – például a rendőröknél és a mentősöknél – nem történik meg. Ezt egy ideig a rendszer a szolgálati nyugdíj rendszerével próbálta kezelni, ma már ez sincs. Az érintett dolgozók fenntartható karriere nincsen kezelve, a terepen való szolgálatteljesítés idejének lejárta után csak hánykolódnak a rendszerben. Persze az élelmesebbje megtalálja a saját útját, ugyanakkor én úgy gondolom, hogy az ilyen szakmákban a fenntarthatóság hiányát anyagilag is kompenzálni kellene, és segíteni kellene a lassú átállást az aktív terepen történő szolgálatról egy életkorkompatibilisebb – és a munkavállalók számára énazonos – területre pontosan úgy, ahogy az élsportolóknál tesszük.

Nem anyagi felelősség

Fotó: Unsplash/Mulyadi

És persze ott vannak azok a foglalkozások, amelyeknél az anyagi felelősség kisebb, a felelősség mégis jelentős. A legkézenfekvőbb példa erre a légiirányító-szakma. Az anyagi felelősség itt nem jelentős, de ha egy légiirányító valamit elszúr… Vagy egy buszsofőr. Vagy egy vasúti váltókezelő. Az ilyen típusú felelősségnek mindenféleképpen meg kell jelennie a fizetésekben.

Bemeneti igény

Fotó: Unsplash/Green Chameleon

Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni egy-egy foglalkozás „bemeneti igényét” sem. Nem mindegy, hogy egy feladatot nyolc általánossal el lehet végezni, vagy 7 év egyetem és három nyelv ismerete kell hozzá. Részben azért, mert a tudást meg kell fizetni, részben azért, mert kompenzálni kell azokat az éveket, ameddig az ember nem tudott belekezdeni a karrierjébe, ahogy azt a pénzt is, amit a különórákba, nyelvvizsgákba belefektetett – képzettnek lenni nem olcsó mulatság.

A könyvelők körében klasszikus mondás, hogy amikor az adóbevallásod elkészítéséért fizetsz, nem azt a 10 percet fizeted meg, ameddig megcsinálom az adóbevallásodat, hanem azt kilenc évet, amit azzal töltöttem, hogy tudjam, hogy kell 10 perc alatt helyesen megcsinálni az adóbevallásodat.

Egészségügyi ártalmasság

Ma is rengeteg foglalkozás jár egészségügyi ártalmakkal. Ha egy hűtőházban nehéz és repetatív fizikai munkát kell végezni éveken keresztül, arra rá fognak menni az ember vállizületei, csípője, térde. Ezt kompenzálni kell – és jelenleg nagyon nincs kompenzálva. Tovább rontja a helyzetet, hogy egy-egy ilyen okból eredő csípőműtét jelenleg ma Magyarországon nem számít foglalkozási megbetegedésnek, ami azt jelenti, hogy ilyen esetben a dolgozó 100%-os táppénzre sem jogosult – már ha egyáltalán be volt jelentve.

Ezek a foglalkozások azért remélhetőleg hamarosan megszűnnek, ezeket a feladatokat átveszik a gépek és a dolgozók olyan munkára tudnak átállni, ami nem teszi tönkre az egészségüket!

Mentális megterhelés

Fotó: Pixabay/geralt

És természetesen nem szabad megfeledkezni a mentális megterhelésről sem. Kimenni egy önakasztáshoz és levágni a holttestet, egy gyermek élettelen testét kiemelni egy autóbaleset helyszínén, vagy helyszínelni egy gyilkosságnál olyan mentális megterhelést jelent, amelyet még minden mentálhigénés, pszichológiai-orvosi támogatás mellett is külön kompenzálni kell. Ez nem lehet kérdés.

Egyéni teljesítmény

És végül természetesen ott van az egyéni teljesítményünk is. Az egyéni teljesítményünket sokminden meghatározza: a képességeink, a tudásunk, az ismereteink, a munkamorálunk… Természetesen ennek is jelentős hatással kell lennie az egyes emberek fizetésére, ahogyan a szűkebb és tágabb csapat (pl. maga a cég) közös teljesítményének is.

Konklúzió

A több mint 10 év munkaerőpiacon eltöltött idő egy nagy igazságra megtanított: mindig az a munka a legfontosabb és legértékesebb, amelyik nincsen elvégezve. Ha egy étteremben van egy takarító, egy szakács és egy marketinges, mindhármójuk munkájára szükség lesz a sikerhez és az étterem életben maradásához. Hiába van remekül reklámozva és hiába szuper a kaja, ha a vendégek kifordulnak a kosz miatt, és a NÉBIH bezáratja a helyet. Hiába van patika tisztaság és remek reklám, ha vacak a kaja. Hiába remek a kaja és fantasztikus a tisztaság, ha senki sem tud az étterem létezéséről.

Én úgy látom, jelenleg a fizetéseinkben a legritkább esetben látszanak a fenti pontok. A fizetéseinket elsősorban még csak nem is a piac határozza meg, hanem a hagyományok. Ha egy-egy foglalkozás hagyományosan rosszul fizetett, az is marad. Ezt látjuk a tanároknál-nevelőknél, a szociális munkásoknál, az ápolóknál, a gyári munkásoknál. Ha egy-egy foglalkozás hagyományosan jól fizetett, az is marad. A hagyományok általában jó dolgok. Amikor az alacsony fizetésekről van szó, akkor viszont nagyon nem. Ma Magyarországon a legnagyobb munkáltató az állam. Ha az állam rendbe tenné a saját fizetéseit, és igazodna a fenti pontokhoz, az jelentős és fontos változást hozhatna el a fizetések tükrében. Mi pontosan ezt tervezzük.

Borító: tomfield/pixabay