Miért KELL online lehetőség az előválasztásra?

Az ellenzéki pártoknak biztosítaniuk KELL az előválasztás során, hogy online, elektronikusan is le tudják adni a szavazatukat. Ez nem lehet kérdés. 5 érvet is hozok mellette.

Határon túli és külhoni szavazók, külföldön tartózkodók

Az előválasztáson való résztvételhez minden olyan ellenzéki szavazónak meg kell adni a választási lehetőséget, aki 2022-ben szavazati joggal fog rendelkezni. Ebbe beletartoznak a Londoban dolgozó honfitársaink, az erdélyi magyarok, az Erasmussal Barcelonában tanulók, a Pekingben nászutukat töltők (ez utóbbi veszély ugy pl. Dr. Cseh Katalint nem fenyegeti, Kínából történő kitiltásáról itt tudsz olvasni).

Amennyiben nem akarja az ellenzék a nem létező erőforrásait ellőni arra, hogy a világ minden szegletében előválasztási sátrakat állít fel – márpedig ez iszonyatosan nagy hülyeség lenne – akkor bizony marad az online előválasztás biztosításának lehetősége.

Mozgóurnák helyett

Szintén foglalkozni kell azzal, hogy vannak választók, akiket az a tény, hogy szükséges elzarándokolni egy sátorhoz automatikus kizárna abból, hogy részt vehessenek egy olyan folyamatból, amelyet mindannyian a lehető legdemokratikusabbnak szánunk. A mozgóurnák helyettesítése is nagyon fontos célja lenne az online előválasztásnak.

A pandémia terjedésének az akadályozása

Ez a legfontosabb indok. A pandémia terjedését minden elérhető eszközzel akadályozni kell. Ha csökkenteni tudjuk az előválasztási sátrakhoz érkezők számát azzal, hogy a választók online is le tudják adni jelentősen csökkenti az aktivistáink által vállalt kockázatot, a választóink kockázatait és a pandémia újralobbanásának az esélyeit.

Kistelepülésen élők szavazási lehetőségeinek bővítése

Magyarországon több, mint 3 000 település van. Egy-egy előválasztási sátor költség felállításának költsége az 1 000 000 Ft költséget is elérheti. Minden településen sátrat állítani, kizárt dolog, hogy az ellenzékinek erre legyen költségvetése. Ezért a kistelepülésen élőknek – ha nem lesz online lehetőség előválasztásra – egyedül az, ha átutaznak egy nagyobb településre, ahol lesz sátor. Nővelni a gyakorlati lehetőségét a kistelepüléseken élőknek az online előválasztás biztosítása.

Digitalázált kormányzóképesség demonstrálása, a Kormányzás digitális alapokra helyezése melletti elkötelezettség bizonyítása, az e-demokrácia bevezetése

Szinte minden ellenzéki párt kifejezte elkötelezettségét a kormányzás digitalizálása mellett, ezzel hatékonyabbá téve a bürokráciát és a vállalkozó- és lakossági ügyintézést. Miért ne mutatnánk be az e-demokrácia működőképességét a saját ellenzéki előválasztásunkon? Hogy képesek vagyunk rá és hogy ez jó? Itt egy lehetőség, hogy saját kormányzóképességünket és ígéreteink betarthatóságát bizonyítsuk. Miért hagynánk ki?

Kész a rendszer, miért ne használnánk?

A rendszer készen van, tesztelt, működik és biztonságos. Miért ne használnánk?

A rendszer működésről részletesebben a Partizán videójából tudsz tájékozódni, vagy látogasd meg az aHang előválasztásról szóló oldalát itt!

Ha szerinted is fontos, hogy az ellenzék biztosítsa az előválasztás lehetőségét online is, oszd meg ezt a bejegyzést minél több emberrel!

Leave a Reply

Your email address will not be published.