Ezért nincs rend Orosházán

Az önkormányzati választások óta küzdök a zöldhulladékkal. A válaszókörzetemben – különösen a Bajnok utcán és a Dr. László Elek lakótelep környékén, valamint a Március 15-e téren – folyamatos probléma (ahogy egyébként a város számtalan másik pontján), hogy nem kerül rendesen elszállításra a zöldhulladék, ott rohad szét. Megpróbáltam megoldani. Nem sikerült, de nem rajtam múlt.

Azon múlt, hogy Dávid Zoltánék azt se tudják, merre van az előre.

Amikor először elkezdtem a problémával foglalkozni, azt a tanácsot kaptam, hogy fotózzam le, ahol ott maradt a zöldhulladék, küldjem ez a Városüzemeltetésnek, elviszik.

Ennek megfelelően rendszeresen utcáról utcára jártam a választókerületet, fotóztam a halmokat, elküldtem és elszállítattam. Egyszerre volt nevetséges ez az eljárás, és bármiféle hatékonyságot nélkülöző.

Ezért tavaly októberben (!) levelet írtam a Polgármesteri Hivatalnak, amelyben azt kértem, üljünk le a Vürttel, beszéljük át. Beszéljük át, mi az oka a kialakult helyzetnek, hogyan tudnánk a probléma gyökerét megragadni és úgy megoldani, hogy a jövőre nézve ez automatikusan működjön. Azt akartam elérni, hogy a zöldhulladék problémája végleg megoldódjon és ne kelljen minden kupacot külön jelenteni.

Nem jött válasz. Ezt követően ismét kértem az egyeztetést. Erre se jött válasz.

Múlt hónapban ismét kérelemmel fordultam, ezúttal közvetlenül a Vürt vezetéséhez is és Dávid Zoltán polgármesterhez is.

Április 23-án ültem le a Vürt vezérigazgatójával, Benkő Ferencel, április 26-án pedig Dávid Zoltán polgármesterrel.

Mindkettejüknek elmondtam. Mindkettejüknek elmondtam, hogy ez így nem hatékony. Mindettejüknek elmondtam, hogy ennek nem így kellene működnie. Látszólag mindketten egyet is értettek velem. Továbbra is azt akartam elérni, hogy a zöldhulladék problémája megoldódjon és ne kelljen minden kupacot külön jelenteni.

Benkő Ferenc közben arról is tájékoztatott, hogy egyébként ebben a formában nem is az ő dolguk lenne, hanem a DAREH-é, amely a jóég tudja éppen mire hivatkozva nem szállítja el és hagyja inkább ott rohadni a zöldhulladékot, de az tény, hogy ha én nem vitetem el a Vürttel, az bizony az idők végezetéig ott rohad. Benkő Ferenc arról is tájékoztatott, hogy amikor én őt megkeresem a kis fotóimmal, akkor a Vürt azt ILLEGÁLIS HULLADÉKNAK minősítve viszi el. Innen egyértelmű volt, hogy a labda bizony Dávid Zoltánnál pattog.

Ezért volt jó, hogy Dávid Zoltánnal a beszélgetésem a Benkő Ferenccel történő beszélgetés után történt. Dávid Zoltán ebben az egészben egyébként nem csak mint Orosháza polgármestere volt szereplő, de egyben ő városunk delegáltja a DAREH-ben, azaz ő egyúttal a kapcsolatunk a szervezettel.

Leültem tehát a polgármesterrel, akinek nagyon szépen részletesen elmagyaráztam a problémát. Felvázoltam a megoldási lehetőségeket. Üljünk le a DAREH-val. Miért nem viszik el? Rosszul van kirakva? Kezdjünk átfogó lakossági tájékoztató kampányba! Hívjunk össze lakossági fórumokat, amelyre a DAREH képviselőit is meghívjuk! Nem jól van meghatározva az útvonal? Módosítsuk! Túl ritkára van a szállítás ütemezve a szerződésekben? Módosítsunk szerződést! A Vürt és a DAREH között két szék közül a földre pottyannak a feladatok? Tisztázzuk le a folyamatokat, hatásköröket és feladatokat! Még mindig csak egy dolgot akartam: hogy a zöldhulladék problémája megoldódjon és ne kelljen minden kupacot külön jelenteni.

Külön felhívtam Dávid Zoltán figyelmét arra, hogy ezekben a vészterhes időkben kiemelten fontos lenne, hogy ne engedjük, hogy olyan dolgok rontsák tovább a közhangulatot, minthogy nem rendezett a környezet, amelyben élnünk kell.

Mindenki rohadtul egyetértett mindennel. Lesz egyeztetés a DAREH-val. Megoldunk mindent is.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva, a beszélgetés után írtam egy összefoglaló e-mait a megbeszélésünkről a polgármesternek. Hogy kaptam-e választ? Igen. Hangosan felröhögtem, amikor megláttam (#sírvavigadamagyar).

Végül azt válaszolták, hogy a megoldás nem más, minthogy: ha valahol nem viszik el a zöldhulladékot, jelentsem.

Orosháza városvezetése teljes mértékben képtelen rendszerben gondolkodni. Teljes mértékben képtelenek egy problémát úgy megoldani, hogy az MEG LEGYEN OLDVA. Egy települést nem lehet így vezetni.

Dávid Zoltán egészen egyszerűen képtelen megérteni, mit jelent az, hogy rendszerszinten megoldani egy problémát. Szerintem ha defektet kap a biciklije, akkor ahelyett, hogy megjavítaná vagy lecserélné a gumit, inkább magával hord egy pumpát és kétméterenként megpróbálja újra felpumpálni. Legalábbis az a megoldás, amit sikerült megszülnie a zöldhulladék határozottan krónikus problémájára, körülbelül ennek felel meg.

Leave a Reply

Your email address will not be published.