2026. június közepén az a megtiszteltetés ért, hogy Ukrajnába látogathattam az első Economic Resilience Fórumra, ahol arról hallhattunk beszélgetéseket, hogyan tud üzemelni, túlélni és ellenállni az ukrán gazdaság a háború felfoghatatlan körülményei között és mi várható a háború után. Nyilvánvalóan sok szó volt Ukrajna majdani Európai Uniós csatlakozásáról, a jelenleg elérhető uniós források lehívásáról és felhasználásáról, a kis- és közepes vállalkozásoknak biztosított kormányzati programokról, az elfoglalt és felszabadított területeken történő agrártermelés újraindításáról és sok minden másról.

Azonban az, ami az én érdeklődésemet igazán felkeltette, az egy egészen más dolog volt. A munkáltatók érdekképviseleti szervezetét képviselő panelista mesélt kétezer létrehozott mérnöki állásról, melynek jelentős részét az ország határain belül az invázió miatt a keleti megyékből áttelepített dolgozókkal töltötték fel.

Ukrajna lakossága az orosz invázió előtt körülbelül 40 millió fő lehetett.

Az invázió kezdete óta ez a szám sokat és sokféleképpen változott. A katonai veszteségek pontos nagysága a háború természetéből fakadóan nem ismert, a különböző becslések jelentősen eltérnek egymástól. Emellett tízezres létszámban lehetnek a civil áldozatok.

Nyilván tragikusak a számok, bármik legyenek is: széthullott családok, elárvult gyermekek, megözvegyült felnőttek, gyermekeiket temető szülők állnak minden egyes elvesztett személy mögött. A háború számtalan kisközösséget vert szét. Ezek a veszteségek felfoghatatlanok és pótolhatatlanok.

Ezek a veszteségek és kikényszerített társadalmi átalakulások azonban hidegen praktikus következményekkel is járnak, olyan következményekkel, amelyek komoly kihívás elé állítják és fogják állítani a jelenlegi és jövőbeni ukrán kormányokat, ahogyan Európát és bizonyos szempontból a világ egészét is. Az ilyen, különösen az ennyire hirtelenül bekövetkező demográfiai változások ugyanis könyörtelenül lecsapódnak a gazdaságon, nagyon is beleértve a munkaerőpiacot. Ráadásul ezeket a gazdaságban és munkaerőpiacon az országhatárain kívülre menekülők és az elesettek mellett a háború során élethosszig tartó hatású sérüléseket szerzők, az ország határain belülre evakuáltak és a poszttraumás stresszben szenvedők is hatással vannak és lesznek – generációkon keresztül.

A kérdés tehát jóval túlmutat a munkanélküliség várható alakulásán. Az ILO foglalkoztatáspolitikáról szóló 122. számú egyezménye is tágabb keretben, a teljes, produktív és szabadon választott foglalkoztatás előmozdításaként kezeli a foglalkoztatáspolitikát, a gazdasági és társadalmi célokkal összhangban.

A háború évek óta tart. Azok, akik elmenekültek, vagy evakuálásra kerültek – az ország határain belülre vagy kívülre – évek óta egy új életet építenek. A legtöbb esetben a nulláról kellett kezdeniük, de megtették, mert nem volt más választásuk. Mára már munkájuk van, beilleszkedtek a munkahelyükre, a gyermekeik az új iskolájukba, a család a helyi kisközösségekbe. Szerelembe estek, megházasodtak, gyermeket vállaltak (külföldre menekültek esetén nem ritkán más etnikumú partnerekkel), lakáshitelt vettek fel. Nem kevés ukrán menekült gyermek az életének több, mint felét nem eredeti otthonában, hanem a menekülés helyén élte le. Fel kell tennünk a kérdést: mi a reális? Hányan fognak a békekötés után ténylegesen visszatérni eredeti otthonukba? Abba az otthonba, amely jó eséllyel már nem létezik. Jó eséllyel már az egész háztömb sem létezik. Ahogyan az iskola, az orvosi rendelő, a kórház és a vasútállomás sem létezik.

Ukrajna keleti megyéinek társadalma felbomlott, szétszóródott világszerte és eredeti formájában nem újrakreálható.

Miközben valószínűleg milliók tűntek el az ukrán munkaerőpiacról, a békekötés után azonnali és kritikus szükség lesz nagyon sok munkaerőre a közlekedési-, gazdasági-, energetikai- és lakhatási infrastruktúra újjáépítésére. Ezek ráadásul olyan munkák, amelyeket jellemzően fizikálisan egészséges és jó erőben lévő férfiak végeznek. Az újjáépítés során elkerülhetetlen lesz vendégmunkások bevonása, de valószínűleg újabb módszerek és eszközök fognak megjelenni, amelyek segítik nők és megváltozott munkaképességűek bevonását a feladatba. Érdemes lesz erre odafigyelni, hiszen hosszútávra is segíthetik majd az itt tanultak a munkaerőpiaci inkluzivitás növelését világszinten.

A munkaerő szakmai és földrajzi átrendeződése közben magától a foglalkoztatási intézményrendszertől is komoly alkalmazkodásra lesz szükség. Érdekes, hogy az ILO foglalkoztatási szolgálatokról szóló 88. számú egyezménye már 1948-ban a foglalkoztatási szolgálatok feladatai közé sorolta a munkaerő szakmai és földrajzi mobilitásának elősegítését, valamint a munkaerőpiac jelenlegi helyzetére és várható alakulására vonatkozó információk gyűjtését és elemzését.

A békekötés után az új, radikálisan megváltozott ukrán társadalomra ráadásul további kihívások is várnak majd. Özvegyek és árvák, végtagvesztéssel-, látás- vagy hallásvesztéssel- együtt élő aktívkorúak, poszttraumás stressztől szenvedők százezrei, sőt, jó eséllyel milliói szorulnak majd egészségügyi- és mentálhigiénés ellátásra, miközben párhuzamosan szükség lesz rájuk a gazdaság és a társadalom visszaépítésében és az érintett gyerekeknek jelen kell lenniük az oktatási rendszerben. Az ehhez szükséges (egészségügyi-, szociális- és oktatási) ellátórendszeri fejlesztéseket igazán hatékonyan csak a nemzetközi közösség összefogásával lehet kellő hatékonysággal megtenni. A világ kutatóegyetemeinek, állami- és privát ellátóinak és a nemzetközi szervezeteinek készen kell állnia arra, hogy szakemberekkel, képzésekkel, eszközökkel, tudásanyaggal, vagy éppen szoftveres rendszerekkel támogassák, hogy a megszülető új ukrán társadalom minél egészségesebb legyen. Ha mi, mint emberiség ezt jól csináljuk, az itt megtanult leckék a jövő konfliktus- és katasztrófa sújtotta zónáiban is felbecsülhetetlen segítséget fognak jelenteni. Az új ukrán gondoskodásipar jelentőségét egész egyszerűen nem lehet túlbecsülni, miközben ez is számtalan leckét tud adni a világnak: az elöregedő, egyre mobilabb és egyre inkább individualizáló világtársadalomnak szüksége lesz egy nagyon jól működő, megbecsült és modern gondoskodásiparra, amelyhez az ukrán újjáépítés nagyon fontos leckéket tud adni. Minden olyan társadalom, amely résen van, ott lesz, hogy tanuljon.

Szintén megkerülhetetlen feladata lesz elkövetkező évtizedek ukrán kormányainak: kiemelten figyelni a demográfiai adatok alakulására, különösen a nemi-, az életkori- és az etnikai mutatók tekintetében. A nemi adatok alakulása a reprodukciós számok és a belső béke fenntartása szempontjából is megkerülhetetlenül fontosak (gondoljunk csak a korban egymáshoz illő, elsőházasság előtt álló férfiak és nők arányára), az életkori adatok a gondoskodási szükségletek felmérése szempontjából kritikusak, miközben az etnikai adatok a kulturális diverzitás megőrzése és a homogén etnikumú társadalmak hosszútávú békés és építő együttélése szempontjából kulcsfontosságúak. Itt is igaz az alapvetés: amit nem ismersz, arra nem tudsz felkészülni, nem tudsz a problémáknak elébe menni. Ennek a munkaerőpiaci oldala sem új felismerés: az ILO 122. számú ajánlása a foglalkoztatáspolitika megalapozásának részeként kezeli a munkaerő jelenlegi és várható nagyságának és eloszlásának, valamint a foglalkoztatás és munkanélküliség tendenciáinak elemzését. Egy ekkora demográfiai sokk után ennek jelentősége nyilvánvalóan megsokszorozódik.

Külön figyelmet érdemel majd mindebben a fiatalok helyzete is. Az uniós csatlakozási folyamat miatt Ukrajna számára egyre relevánsabb az EU megerősített Ifjúsági Garanciája (Youth Guarantee), amely a 30 év alatti fiatalok számára négy hónapon belül megfelelő minőségű foglalkoztatási, továbbtanulási, gyakornoki vagy tanulószerződéses lehetőség biztosítását célozza. Hogy egy háború és ekkora demográfiai átrendeződés után ennek milyen sajátos kihívásai és lehetőségei lesznek Ukrajnában, önmagában érdekes kérdés.

Átlátva a rengeteg kihívást, amit az ukrán gazdaság és munkaerőpiac újrastruktúrálása és az újjáépítés munkaerőszükségletei jelenteni fognak, őszintén reménykednünk kell benne, hogy a jelenlegi lehetetlen helyzete ellenére vannak az ukrán kormányzati struktúrában olyanok, akik már most azt tervezik, hogy hogyan fogják hazacsábítani a menekülteket és az evakuáltakat. Teljes mértékben felkészültnek kell lennie az ukrán vezetésnek a békekötésre ilyen szempontból is. Világszerte szükség lesz a helyi ukránokat célzó állásbörzékre és professzionális kapcsolatépítő rendezvényekre, hovatovább az anyaországnak már most beépültnek kell lennie a legnagyobb evakuált és menekült ukrán közösségekbe ilyen szempontból. Áramvonalasítaniuk kell a hazaköltözést úgy bürokratikus, mint logisztikai szempontból, a vállalkozásokat, cégeket és gyárakat támogatniuk kell a tömeges munkaerőfelvételben, ahogyan tömegesen kell megoldani emberek lakhatását lényegében a nulladik percben.

Különösen fontos felkészülni a megmaradó ukrán diaszpóra bevonására, akik erőforrást tudnak jelenteni az újjáépítésben. Lehet szó kifejezetten az őket célzó „hazafias” államkötvényekről, vagy államilag biztosított, a piacot érintő mikrobefektetésekről, valamint a „hazacsatornázható” kapcsolati hálókról, a diaszpórában lüktető lehetőségek kihasználását nem lehet félvállról venni.

Szintén nem lehet figyelmen hagyni, hogy Ukrajnának a jövőben jelentős részben kell körkörös migrációban résztvevő ukrán lakossággal számolni. Ez gazdasági lehetőségeket, jelentős „hazahozott tudást” is jelent, ugyanakkor feladatot is: meg kell találni ennek a jelenségeknek a legfontosabb célországait és mielőbb átnézni az ezekkel az országokkal életben lévő munkavállalást és társadalombiztosítást érintő egyezményeket és frissíteni őket az új állapothoz. Ez már csak azért is nagyon fontos lesz, mert ha van olyan kiemelt célország, akivel nincs, vagy rossz minőségű az egyezmény, az tömegesen győzheti meg az érintett ukránokat, hogy az adott országot válasszák új otthonukul, miközben jó egyezményekkel hamarabb lennének nyitottak a körkörös, vagy vándorló migrációra. Az uniós integráció előrehaladtával mindez egyre szorosabban kapcsolódik majd az európai munkaerő-mobilitás, a képesítések elismerése és a szociális jogosultságok hordozhatóságának rendszeréhez is. Az újjáépítés munkaerőpiaci kérdéseit ezért egyre kevésbé lehet majd Ukrajna európai integrációjától elkülönülten kezelni.

Szintén feladat felkészülni arra, hogy az újjáépítés vonzani fogja az informális gazdaságot. Történelmi okokból Közép- és Kelet-Európa egyébként is hajlamosabb toleránsabb lenni a feketemunkával. Sok ország – közöttük Ukrajna is – az elmúlt évtizedekben rengeteg időt, pénzt és energiát szentelt az informális gazdaság visszaszorítására, ha most nem lesznek résen az illetékesek, akkor az informális gazdaság nem csupán az újjáépítés időszakát tudja súlyosan megfertőzni (és hozni magával mindent ami vele jár: szociális védelem hiánya, munkabiztoság hiánya, kizsákmányolás, minőségellenőrzés hiánya, stb.), de évtizedekre velük maradhat. Ez az uniós csatlakozás szempontjából sem másodlagos kérdés. A foglalkoztatási és szociálpolitikai acquis-hoz való közeledés az újjáépítéssel párhuzamosan zajlik majd, így a munkajogi, munkavédelmi, szociális biztonsági és kapcsolódó intézményi keretek fejlődése nem választható el a gazdasági újjáépítéstől.

És a munkaerő-problémák nem csak a háború által legsúlyosabban érintett megyékben fognak felbukkanni. A világ adaptálódott a többmillió ukrán menekülthöz. Mind Ukrajnán belül, mind azon kívül a gazdaságok mára köréje épültek a hirtelen megjelent munkaerőnek, mára már támaszkodnak rájuk. Amikor a békekötés elkerülhetetlenül előbb-utóbb megtörténik, akármi van, ezeknek a menekülteknek és evakuáltaknak a tömegei fognak hazaindulni, azonnali munkaerőhiányt és bérfelhajtóerőt létrehozva azokban az országokban és városokban, ahol átvészelték a háborút. Azoknak a cégeknek, akik jelenleg alapoznak rájuk, már most fel kell készülniük a háború utáni időszakra és látniuk kell, mit fognak kezdeni a termeléssel és a szolgáltatásaikkal, amikor a békekötés bekövetkezik.